Hát jah, azért ez után is 2 hétig kellett rohangálni, de kész az órarendem, még sikerült leadni a a topográfiát és felvettem a bioszt, spanyolul, de legalább vágom a témát, a szavakat majd megtanulom.... ha lesz egy kis időm...épp angolul írok beadandót- khhm a hús oxidácójának fontosságáról vagy ilyesmi,erről volt előadásunk és annak kell összefoglalót írni...
amugy ma végig napsütés volt, szeretek itt lenni csak túl elfoglalt vagyok úgy telejsen kiélvezni, de így is örülök mint majom a farkának :)
Voltam 2 spanyolórán, biosz, elég érthető bár a tancsinéni hadar mint állat, de a latin alapokat felismerem :) az állattanon meg tök ari fiatal csajszi volt
meg is kérdezte h hányan vagyunk külföldiek értjük e, meg direkt lasssan is beszélt, 2 olsszal meg egy franciával vagyok, így lettünk egy csoport mert csop munka lesz, értelmes fiúknak tűnnek az egyik kicsit stréber beütésű, so sztem arra az órára is csak módjával készülök majd :)
meg a spanyol nyelvkurzus amin spanyolul tanulunk spanyolt, de aranyos néni, csak ide is kell tankönyvet venni...pff arra otthon se költööttem soha... nah majd meglássuk :)
Gégé
egyetem, buli, zarándoklás, világjárás, meg ami az eszembe jut meg amerre visz az út és az új barátok (Európán belül és kívül) :)
2009. szeptember 30., szerda
2009. szeptember 29., kedd
és esett, esett, esett és esett...
hát jah ez egy idézet a Micimackóból, remélem vagytok olyan jól műveltek hogy rájöttetek ;)
de most amugy az itteni időjárást idéztem, 3 napja esik, mondjuk most pont elállt de végig sziombat este , vasárnap, hétfő... ma reggel is,,, ezzel vannak tele a hírek , hogy 12 éve nem volt ennyi víz Valenciába... hát fasza mondhatnám, mert itt ha esik akkor zuhog olyan nagy szemű zivatar... az előttünk lévő telekből tó lett... viccelődtünk is hoyg csak pár haluci kéne bele és milyen luxus hogy halastó jár az albihoz.... áá annyira nem vicces...
a kiskocsma kereséssel nem állok sehogy , mivel inkább csak itthon ültem és a gépem barmoltam, meg szinte neki fogtam aszakdogámnak ...annyira nehéz neki üllni,,... nah majd csak lesz vmi
amugy minden okéé ma Maria del Mar (ez mind a keresztneve) csoptársam- aki hasonlít Adrihuga Edinára- végig vitt a belvároson, bár nagyját magam is bejártam ,d e megkerestük a könyvtárat (ingyenes beíratkozás, csak utlevél meg fénykép kell hozzá. és hülyének néztek mikor megkérdeztem hogy hány euró beregisztrálni...EU...) és megnéztük a Kukuxumusu boltot, annyir cuki , és drága, de majd sztem meglepem magam vmivel;)
és megpróbálom lecserélni a topográfiát, ennyire azért nem vagyok mazoista, elég h otthon 2 szakom, ne csináljak még több problémát itt magamnak ha nem muszály....de csak másik spanyolra tudom mert nincs egy épkézláb angol kurzusuk... de legalább olyat választok amit magyarul értek:)
hát kb ennyi volt a nap történése, még annyi hogy ma láttam vagy 8 kobórmacseszt, eddig kb 1et mindössz.
Nah sok pusszi a hazaiakanak
Gégé
úúú :és köszi a kommenteket!! jó "látni" titeket!!!!!!

2009. szeptember 27., vasárnap
kicsit megfázós hétvége
hali nektek otthoniak!!
hát úgy látszik a túl sokat üldögéltem atenger parton és megfújt a szél, szóval egy kicsit megfáztam, olyan taknyolós, pici nyuszifos lettem, de itthon üllni se rossz, bár még szenvedek a laptoppal, nem tom rárakni az officet, de majd kiatlálom, meg Máté távsegít :)
de csinálom a kis teámet -úú szép zöldpöttyös csészét is vettem magamnak hozzá...
meg spanyolt tanulok, de lehet egy kis sétára is ellépek még, most nyugi van, nincs sok mondani valóm, csak annyi hogy a családom remélem túlélte a koppasztást .... :) jah és van skypom!!!!
keressetek meg, vegyetek fel: gomori.gabi87 a nevem!!!!
ha eszembe jut valami tájékozattlak titeket, pusszi é slécci írjatok magatokról!!! msn-en vagy mailbe vagy ide.... azért ám hiányoztok :)
megszoktam hogy mindenhol vannak barátaim, és itt még nincs csak pár ismerős és nem tudom kiélni az ölelkezős pusziszkodós szeretethullámaim.. gondoltam kéne venni vmi nyagázós állatot ..kutyust vagy POCKOT....de nem hinném hogy értékelnék az albiba...hihi,, de lehet hogy vmi aranyhal lesz belőle... a múlt héten vettem Mimikét a rózsaszín korall virág- asszem ez a neve... olyan kis körömnyi, hegyes virágai vannak...cuki, de nem túl nyagázható
nah pussza mék sétálok egyet kicsit lefáraszt
Gégé pónikirálylány

2009. szeptember 26., szombat
TENGER!!!!!!!! uuuáááiiiii
uu léccci lécci látpgassatok meg a sajat érdeketekbe!!!!! olyan meleg a tenger komolyan langyos a víz sztem legalább 18-20 fokos :) és vagy méteres hullámok voltak, úszni azt nem nagyon lehet, de csak ott lebegtem és vagy fél métereket sülyedtem egy egy hullám alkalmával , iszonyat jóóó voolt, de aztán meg olyan nehéz volt a partra vergődni, iszonyat szívóereje van az apálynak....
jah és látjátok, ékezettel írok.... meg lett javítva a laptopom :) már csak office kell rá és mindden királyság :) sok sok pussza az első "normális" beköltözött, letelepedett hétvégémből!

2009. szeptember 25., péntek
hat ez komoly lesz.. =/
hat en azt hittem hogy az erasmus olyan lesz itt mint otthon , amit a lengyel csajoknal lattam, heti 2-3 bekoszones a suliba, oszt letudva...plusz meg erre raszamoltam a spanyol kulturat... so en mondjuk 4 napos hosszu hetveges kirandulasokon gondolkdtam meg ilnyenek....pfff HAT NEM!!!!
amiket nem is ertek orak mert spanyolul vannak azert gazok , meg ott is ahzi meg ilyenek lesznek-. hihetetlen- az angol targyaim pedi csupa beadando, es mikor itt is mondta h haza kell mennem diplomazni , akkor huzzak a szajuk , hoyg akkor nem leszek 2 oran, de nem gaz ha AZ OSSZES TOBBIN OTT VAGYOK............... hat en meg mosolygok- mert kinomba nem tok mast...so be jarok minden orara, vagyis nulla hosszu hetvege pentekenkent , mint most 2ig vagyok....ilyen meg Godollon se volt.. gimibe is esetleg, arra mar nem is emlekszem, es hetfon 9:30kor kezdek a hulyepiccsal.... hetvegen meg nekizuhanok a szakdoganak meg az itteni beadandoknak... meg jo hogy a kukasok raernek :)
de azert ma napozok legalabb 2 orat :)
de anyu most irt hogy Debrecenbe csak szeptembertol lesz allattenyeszto, sztem maradok 2 felevre is kinn, ha engedik... de megjelolom a godolloi agrart is... a to-s neni azt mondta anyunak , hogy nem tul nepszeru az allattenyeszto debrecenbe se.... (valaki jonne velem ??!!!!)
nah pusszantas ismet
ooo es kulon Kittikislanynak otthon, meg a legaranyosabb konzulensek is :)
csok dragaim
Gege

a rend őre
meg tegnaprol annyi kimaradat, hogy epp mikor valamelik feloras szuntemnek orultem , kozbe kiultem a teraszra hogy kajalni, persze lablogazva a szelen a padkara, tok jo kis arnyekos hely volt, mire oda jon egy vmi sulirendfentarto fele, de rendes egyenruha minden..tok rendoros, es mondja spanyolul, annyit ertemem hogy leesik, persze gondoltam hogy az a baja hhogy ott vagyok... de tok faradt voltam es nem akartam a foldon ulve kajalni arnyekba meg nem volt pad, csak a kis erkelyszegely, mire elkezdi magyarazni angolul, hogy o tudja , hogy en is tudom hogy ez nem a legmegfelelobb hely a kajalasra, es hogy ugyan keressek mar mast mert ugye azt nem akarjuk hogy leessek, mire modom ,persze persze szedem ossze a cuccom, mire mondja hogy nagyon szepen koszoni.... komolyan annyira felba"·$*%tt hogy ilyen kedves volt, az a tul normalis... szokatlan es idegesito... utann avagy fel orat durciztam magamba, annyira meglepo volt, nem tudtam kezelni, NAGYON IDEGESITOOO....
csak ennyi hogy itt igy is tudjak 2 nyelven kezelni a helyzetett, marmint a rendfentarto... nem en ;)

2009. szeptember 24., csütörtök
hosszzuu nap...
hat ez a nap.... amugy is hosszu lett volna, de igy hogy 3kor fekudtem 7kor kelltem igy eleg hulla vok, raadauls 2 spanyol meg 2 angol oram i svolt ma, so agyhalal... es a klubbok is szarok voltak amiket ma neztunk... de a lakotarsaim jofejek es tdunak bulizni , legalabb ezt meg tudtam :)
na szoval 8kor kezdtem.,..okke kestem vagy 15 percet... egyszeruen nem fogom fel hogy ebbe a spanyol sziesztas leszarom hogy mikor nyitunk meg senki se pontos vilagba, az egyetemen 8TOL KEZDODIK A TANITAS???????????????!!!!!!!!!!!!!!!11 ugy ertem meg nallunk is csak 8:15tol....
de megneztem egy geologia orat bar ez csak tajekoztato volt majd egy helyet kell felmerni... eleg gyaakrolatias itt az oktatas, de jobban ertekelnem ha tudnam is hogy mirol szol ,nem csak tippelnem a szavak... aztan jott egy angolora angolul wwuuuhhhhuu micsoda megvaltas, egy kis vekony noci tartja de k0omolyan inkabb Fhurer, mint angol tanar, de legalabb fairnek tunik :) es jo volt vegre nyomon kovetni az orat, es mostmar vannak spanyol barataim, az egyik (Maria del Mar ) tokre olyan mint Adri huga, Edina :) szimpi csaj
aztan egy spanyol mezogasdasgi mese ora de spanyolul valahogy nem elveztem majd be is aludtam ,de taliztam egy magyar csajszival ott,Nori a Corvinusrol, aztan elmentem a Casa del Alumnoba, aludni , nagy kenyelmes borfotelok vannak ittmeg plazma tv, csocso, biliard, csak hogy szegeny faradt diak lazithasson kedvere.. :) ott aludtam kb 1 orat, es most fejeztuk be az angol orat amin az eloado neni kb biokemiat tanitott, es ebbol kell beszamolot irjak jovohetre.... bbllooo, de itt legalabb minden magyarral talalkoztam, legalabbis remelem nem vagyunk mar tobben, aszem 11 fo,
so ma mind a 3 nyelvet hasznaltam,, el faradtam, de legalabb nem kell vacsit csinalnom, mert Hanka , a lengyel csajszi meghivott vacsira , mert vmi tuti spanyol receptje van.... majd megnezem :)
jah esmivel tgenap est 10ig esett es 11kor meg inkabb mar buliba mentunk , so megint elmaradt a tegner part.... ma mar nem halogatom tovabb, ha szelvihar lesz is kisetalok odaig :)
csok mindnekinek menjetek ti is kifele az orszagbol...megeri tapasztalni
hajra vilagjarok !!! csokinyuszi Gege

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)