Nah akkor ott tartunk, hogy még aug 6án felültem a vonatomra és este 9.30tól reggel 9 körülig azon voltam, megismerkedtem egy spanyol kölökkel és egy amcsi csávóval majd leszállás előtt csatlakozott hozzánk egy bécsi fiú is: George, Pete és Flo az ő sztorijuk is nagyon érdekes , de külön álló és hosszú, de jó volt velük talizni, így el is döntöttük h együtt töltjük a napot.
Mivel a Caminósok már elsejétől ott voltak, így ők kiutaztak Bergenbe és megnézték még Stavangert Elisa rokonainál alhattak és túráztak egy csomót a fjordokban... ezt azért sajnáltam nagyon h lekéstem, de innen ők is csak 7.-én este jöttek vissza Oslóba, így a napot a fiúkkal töltöttem.
épp fesztivál volt a belvárosba , csomó program kirakodók nemzetközi konyha meg ilyenek meg hát maga a város, így volt mit nézzünk :D Gyönyörrűűű nyitott, nem túl "magas" tiszta város... a magasat úgy értem h itt is vannak persze hatalmas irodaházak de valahogy nem tűnnek olyan robosztusnak és ahhoz képest, hogy főváros nagyon kisvárosi hangulata van..semmi Pesti nyomottság meg ilyenek
majd jött a 7 óra elköszöntem a fiúktól és kimentem az állomásra!!!!! WWWÁÁÁÁÁÁ
annyira nagyon nagyin durva volt látni őket, kistáskával borotváltan- a fiúk persze- mindenki nrmál utcai ruhába ksicipőbe :D NORMÁLISAN,,, nagyon nagyon nagyon vicces volt, nem bírtam abbahagyni a röhögést és a vigyorgást vagy fél óráig, de Fábió- brazil- mondta h Elisa rosszabbul viselte , ő teljes sokkot kapott és vagy 2 percig meg se mozdult :D
so Marissa- amcsi- meg én mentünk Elisához aludni, a fiúk Fabió és Pol- ír- mentek Bettinához. És Osló még drágább hely mint azt mondják... komolyan nagyon nagyon durva... pedig még nem is magyar árakhoz viszonyítottam( nem is mertem), hanem az eu-s spanyolokhoz, amik nagyjából normálak... de ahhoz is kár volt :)
csak egy darab példa: 8 utazásos bérlet 7600 ft- plusz a forint árától függően több- 280as forinttal számoltam akkor-
So taliztam a családjával meg estére visszamentünk mert Ina -3. norvég csajszi- sbúcsúbulij ameg szülinapja volt egybe tartva, mert leköltözik Francia Riviérára XD.....hát sanyarú a sorsok ezeknek a norvégoknak :)
Így elmentünk hozzá egy kis házibuliba majd egy alagsori zsufolt klubba folytattuk, aztán meg szépen hazagyalogoltunk - mivel nem volt kedvünk várni az éjszakai járatra, így egy órát sétáltunk, de olyan meleg volt ott akkor hogy egy poló és egy vékony felsőbe simán elvoltunk ...minimum 15 fok volt :D
8-án is város nézés , voltunk a nagyon híres szobor parkba , ahonnan a leghíreseb egy pici toporogva bőmbőlő kölök szobra meg a középső nagy... amiről nekem a Harry Potter uccsó részében leírt, új Mágiaügyi Minisztériumban leírt emberi testekből formált szobor alapzat jutott eszembe... kissé nyomasztó volt...sajna nem vok jó az ilyesfajat művészetek értékelésében... de voltam ott is na, majd voltunk egy Jazz koncerten, nagyon jóó hangulatú, fele angol fele norvég dal és nem lehettet benn cigizni ami számomra fura volt,... és rossz is, mert így csak nagyon fülledt sörös izzadság szag volt benn ( kb semmi leégkondi nem volt, amin megdöbbentem) so a cigi nélkül nekem ez az undorítóan büdi kategória volt már... jah és meg említeném még itt a sör árát olyan 2500 ft egy korsóval...
9-én voltunk sétahajó- tömegközlekedésen , jah azt nem mondtam h egy jeggyel 1 óráig utazhatsz bármerre , bármivel a városba, so drága de ez egy nagyon jóó rendszer sztem, így bementünk taliztunk a többiekkel és a hajón is érvényes volt még a jegyünk ami át vitt az öböl másik partján lévő VIKING MÚZEUMBA -busszal körbemenni a szárazföldön vagy 40 perc...
úúúú hát ha a szó szoros értelmébe veszem, akkor ez inkább egy állandó kiállítás mert csak 4 viking temetési hajó volt kiállítva meg azoknak a kincsei...már amit a sírrablók nem vittek el.
Mivel a vikingek a halottjaiknak (persze csak a királyoknak meg a nagyon gazdagoknak) hajót építettek koporsó helyet és arra hordták fel a túlvilágon használandó cuccaikat majd az egészre ráhordtak egy dombot :P nagyon tükkös - a legnagyobb vagy 35 méter hosszú hajó volt.. so nagy dombot képzeljetek el :) és ez az északi föld annyira fura h abszolút konzerválta a fát, és így egybe ki tudták szedni a hajókat (3-at) meg volt egy roncs aminek csak a tengelye meg pár bordája volt meg , de a többievl azt mondták h még ma is hajózhatnánk..... UNBELIAVABLE!!!!!
annyira tökre lenyűgözött a faművességük, ezért tuti fogok még életembe fafaragást tanulni... gyönyörűű hihetetlen munkáik voltak, és nem volt semmilyen műszerük, csak szemmértékre mentek, igazi mesteremberek... és azokkal hajóztak el Amerikáig...wwwWÁÁÁÁWWÁÁÁÁÁ... nemcsodálom h ittak ;)
So asszem lejött nektek is, hogy ez volt kb életem legjobb múzeum látogatása eddig!!!!! Majd Elisa anyukája csinált nekünk közös ebéd-vacsi, nagyon durva amúgy Elisa családja(( anyukája Francia gyarmaton született valahol délen, és Párizsba tanult így , apukája norvég és Párizsba taliztak, így anyukájával a gyerekek, mert van 2 huga van, apukájával persze norvégul, meg tesójival is, és a családban mindenki folyamatosan beszéli az angolt..beszarás volt hallgatni ahogy váltogatják a nyelveket....én is ilyet akarok :D
Jah a vacsi meg persze nagyon egészésges és finom volt, párolt zöldségek, rizottó, nyers lazac (úú de megszerettem.. Valenciába se volt drága) vagy 3 féle szósz meg sült hal :) a végén meg eper tejjel és porcukorral..ők így eszik... finom lesz a tej a végén!!
Aztán meg elköszöntünk egymástól, mert másnap mindenki ment mindenfele.... :)
10.-én reggel megköszöntem a vendég látást, majd Marissával besétáltunk a városba -ő maradt még egy napot utána repült Londonba- aztán fogtam egy vonatot és 11.-én reggel megint Stockholmba voltam - szerencsére most nem csak 20 percem volt, így szépen végig sétáltam a nagyja belvárost de mivel egy csomó szigetből áll amiből nincs mind összekötve hidakkal, így elég sok időt elvett az oda-vissza sétálás. De nagyjából így is mindent láttam :)
Mert 11.-én 4kor ment a kompom Helsinkibe, so oda is kisétáltam..ez is városnézésnek számoltam , így kb 6 órát töltöttem Stockholmba :D
Ez az út is vagy 16 óra volt de nagyon pöpec tengerjárón, kaszinó meg éttermek meg a gyerekrészlegbe ingyen net meg guitar hero a hightech északi kölyköknek akik 8 meg 10 meg 12 éves létükre vagy 3 nyelven tudtak vitatkozni körülöttem.... majd beszartam mikor az egyik kiröhögte a másikat, mert az csak 2 nyelven beszélt...
Ez az út amúgy asszem 30 v 35eurómba került 50% vonatbérlet kedvezménnyel... so tényleg jóó ez az interrail, bár mivel ez a csoró jegy volt, így 1 szoba- ami amúgy konferencia terem -csak kivitték az asztalok- volt a földönalvósoknak...ami kurva hideg volt, bár az egész hajó padló szönyeges volt..de az se segített sokat...
Lényeg a lényeg 12én reggel 8 körül kikötöttünk Helsinkibe. Nagyon vicces, mert itt volt Erasmusszal szomszédlány Balástyáról ,és olvastam az ő blogját , és most én voltam az általa leírt helyeken..nagyon élveztem, hogy ott járkálok, megkerestem az infós pultot, meg volt Jenni címe, így megmutaták melyik buszra hol szállok fel és már ott is voltam.
Jenni is Valenciából barátnőm. A pasija lakásában laknak nagyon cuki kis IKEA bemutató lakás 2 akkora Apple monitor és TV képernyővel h szégyeltem ránézni... otthon szerintem ha eladod a veséd a májad a LELKED akkor se bírnál kifizetni egy olyat... nemhogy 2őt :D
Kajáltunk meg ittam kávét és az volt a terv h bebiciklizünk a belvárosba, hát sose kávézok... most se kellett volna... mert 10 perc után azt mondtam h inkább forduljunk már vissza mert fosul vagyok..(és nem szó szerint) mert vissza értünk a lakásba és rá 2 perccel telibe hánytam a konyha csapot..az volt közelebb, de legalább elértem :) So Jenni adott egy kis gyógyszert meg lefeküdtem aludni, mondta h akkor ő elmegy 1-2 dolgot elintéz, de maradjak nyugodtan , oda adta a Mac-jét ...ami vékonyabb laptop mint a mobilom...wááá so inkább aludtam délutánig, majd este nyugis dumálós filmes este.
13.-án város nézés meg ilyenek, piacozás, délután meg kimentünk a közeli erőd szigetre, jó strandja volt, so usziztam is egy kicsit, meg napoztunk meg ittuk a cidereket :)
aztán este főzés meg vártuk h haza jöjjön a barátja András- csak finnnül :) nagyon aranyos fotós kölyök.
14.-én bejött a városba Mia, ő csak akkor költözött haza Valenciából, so vele töltöttem egy délelőttöt, majd délután ilyen BMX ugrálós biciklis verseny volt a központba, azt néztük meg meg elmentünk inni cider-t ( ejtsd : szájder) ez ilyen ízesített sör átlag 3-4 % kal és csak ezt lehet a boltokba kapni, meg normál sört.... bármi másért be kell menned a Monopol alkohol üzletbe ahol horribilis áron vehetsz más szeszt... mai napig nem értem miért nem vándorolt még ki az a nép az országból :P ( ami Valenciába volt 1 eurós bor azt ott vagy 15 euróért adták....)
Este meg Jennihez átjött 3 nagyon szőke barátnője (és az egyikük csak ALAP ANGOLT beszélt...úúú sose hittem h itt létezik ilyen :D) és velük mentünk el bulizni..nagyon kis stílusos bárjaik vannak.
15.-én vAsárnap ezekkel a csajokkal meg a pasijaikkal piknikeltünk vmi közeli tónál, ahova Andris apujának nem tom milyen számú de max félévesAudijával mentünk..aminek ilyen chipes usb-e izémicsoda kulcsa van és gombnyomásra indul...hát ebbe is alig mertem belerakni a seggem... vagy 2 millával csökkentem az értékét ha bekoszolom.... bbllööö amúgy tetszett, jó kis gép..
meg láttam futó versenyt... a "házunk mellet mentek el. a maratonra kérszülöknek tartják... vagy 20 km-es táv..
Jah és Jenniék blokkja a tengertől 1 percre van :) szééééépppp
este még elköszöntem tőlük mert másnap már nem taliztam velü.. :(
16.-án Andris ment dolgozni, Jenninek aznap csak vmi délutáni 4 órás izéje volt, így én gyorsan áthajóztam Tallinba, csak h arra is körbe nézzek már, hát 6 órám volt ott, plusz 2x 2 óra hajóút, so pont kitette a hétfőm. Nagyon kis cuki óvárosa van, nekem nagyon hasonlított Prágára :)
Majd vissza és a kikötőből egyből rohantam a a vonatra , így a legfontosabb dolog kimaradt - INNEN NINCS SE KÉPESLAPOM SE FELESPOHARAM:....ez a standard suvenirem... bár vettem fülcsit :S de akkor se az igazi..vissa kell menejek :D
Így felpattantam a vonatra és 2 óra múlva már Turkuba is voltam..itt annyi volt a város nézés h besétáltam az első boltig, vettem olcsó kaját, aztán meg kotortam vissza a komphoz és vissza Stockholmba...
CSak hogy értsétek, meg lett mondva h 20.-ig haza kell érjek, mert anyuék mennek nyaralni, meg amúgy is elbasztam már elég pénzt... so érjek haza addig... hát ezt vasárnap számoltuk... hogy jó lenne még egy nap, mert Mia meghívott h aludjak nálluk is egyet még hétfőn... de nem fért bele sajnos... so 16-án elindultam h 20.-ra itthon legyek..csak h lássátok a távolságot :P HOSSZÚÚÚÚ ÚT!!!!!!
Nah de akkor már leírom itt a hazaútat... So Helsinki aug.16. 17 óra körül vonat, olyan 7.30ra Turku, a komp 9 kor indult, ez asszem csak 12 óra volt, so nagyjából max fél óra késéssel meg is érkeztem mondjuk aug 17.re reggel 9re Stockholmba, besétáltam az állomásra- egy addig még általam nem járt hídon át, majd kerestem vonatot Koppenhágába, és mondta néni h van egy 20 perc múlva de azzal nem mehetek... kerestem másik vonatot, de a végén csak kinetem a peronra, és megkérdeztem a kallernénit h az interrailem jó e erre Koppenhágáig , azt mondta h jó hát üljek fel azt megyünk, so mentünk is, oda mondjuk 3 körül, és ott mondta a bácsi h Berlinbe innen nem megy közvetlen, so menjek vissza Lund-ig,Svédországba, és onnan majd megy esti járat Berlinbe, így vagy várhattam volna ott 3 órát vagy egyből akkor mehettem volna, de mivel már voltam Koppenhágába plusz esős takonyidő volt ott, így fogtam magam és felültem az első vonatra Lundba... még jó mert vagy másfél órát késett a vonat... vagyis ez más országokban is megtörténik :P
Lund nagyon cuki falusi hangulatú kisváros 5 körül beértem, kerstem infót meg város térképet, és körbe sétáltam, és már eddig is csomót utaztam meg még voltam előttem egy jó adag út , így mikor megláttam a könyvesboltnak a kiírását miszerint 3at veszel a 4.ik ajándék, így vettem 4 angol könyvet piti áron - ott ugyan anyni, és mondjuk a választék 3ad angolnyelvű... míg otthon alig lehet levadászni egy könyvet angolul és az is csillagos árakon van... ez mondjuk még ez is nagyon gáz kishazánkba... sztem támogatni kéne h olvassunk idegen nyelven... nah mind1
Megvettem a Lány sárkány tetoválással 3 kötetét meg egy aranyos kis ponyva regényt úgy 500 oldallal és nagyjából 4000 ft-ot ha fizettem :) életem legjobb várásra :)
Aztán meg mentem vissza felültem a vonatra (hálóágyas fülke volt csak) majd mentünk-mentünk teljesen délnek..... míg elértük a tengert, akkor a vonat beparkolt a kikötőbe, és szépen be lett tolva egy kompnak a hasába, majd le hajóztunk vagy 2 óra alatt Németbe.... NAGYON DURVA VOLT... mikor mész a sötétbe aztán csak lassít a vonat, zökken egyet és fehér falak közé beáll, so felmentünk a hajóra inni egyet pár némettel, pár spanyollal és egy új-zélandival (akinek az útlevelében benne volt maui-ul is a dolog...áááá hát az még egy vicces nyelv) Amúgy persze ez a vonat és a komp is késett, de még jó Koppenhágába megvettem a Berlin- Poznan jegyet, de mondta a kaller h ne reménykedjek mert a vonatom óra.29kor indul és a mienk úgy 26ra ér be, talán, és a Berlini állomás vagy 4 szintes plaza izé... so futni kell majd :D
Jah egyébként csak h lássátok milyen higiénikus vagyok, a hajón megint elmentem fürödni a tusolójukba :)
So volt szaladás , de láttam h fut még 2 csajszi, so kiabáltam h Poznan? mondták igen , so követtem, őket, legalább jófele szaladtam :P Viszont így sajnálatos modón nem tudtam elköszönni az új barátaimtól :(
Ez egyébként már a 18.-án volt reggel 8 körül, kb 12re Poznanba voltam, vártam 15 pecet és már robogtam is Bydgoszcz felé délutánra beestem, Marcin dolgozott, so haverjának adott kulcsot aki beengedett, so fürödtem voltam boltba és főztem, haza jött kajáltunk filmeztünk és aludtam ÁGYBAN!! 19-én még egy morning movie kajálás, összeszedtem a cuccaim ( JAH az kimaradt hogy aug elején itthagytam a szárítómon a fele ruhám - a fürdő ruhám (Jenniébe fürödtem Helsinkibe) , az egyetlen pulcsim -Miával vettünk egyet- meg polókat meg pár bugyit... mert okos vagyok). So most nagyon körbe néztem, és bepakoltam és 19.-én délután 4kor vonatra ültam lerobogtam Varsóba vártam vonatot ami 9 körül indult KAtowicébe, ott átszállás és taliztam 2 magyar fiúval, így megtudtam h amivel engem elakartak küldeni Bécsbe annak a vonatnak van Budapesti kocsija direktbe... so mentem velük éjfél után Budapestnek.
20.án reggel olyan 9 körül be is értünk a Keletibe, majd hívtam Anikót h meddig dolgozik mert beugrok hozzájuk..mire mondta h 20.a van, senki nem dolgozik.... so kimentem még Tatabányára, mert ott is hagytam cuccokat, meg Anikó megnézte a képeim ,míg én bealudtam, 3 körül vissza Pestre és BALÁSTYA - persze Magyarországon is a bérlettel utaztam, mert cukin megkérdeztem a kallert felszállás előtt h merre megy a vonat és persze h nem tud angolul megjegyzi az arcom és nem basztat :P Pedig ezt nem lehetne használni a saját országodba :D
So ez volt a körutam Északon XD
egyetem, buli, zarándoklás, világjárás, meg ami az eszembe jut meg amerre visz az út és az új barátok (Európán belül és kívül) :)
2010. november 30., kedd
2010. szeptember 8., szerda
Skandináv körút 1- Lengyel- Svéd
Skandináv körút Júli 28- aug 20.
So az ötlet onnan jött, hogy a Caminós barátaim 10 emberből 3 norvég csajszi volt, mind Oslóból, így ők tettek egy meghívást hogy nyáron, mint évfordulós találkozó, menjünk ki hozzájuk pár napra - igazából aug 1-10ig állt a dolog... én persze elkéstem...
Azért késtem mert közben (Valenciába) megismertem annyi jófej lengyelt, hogy ha megyek felfelé akkor már csak csinálok egy rendes körbe látogatást... és mint kiderült WOODSTOCK fesztivál pont benne van ebben az intervelumban és szinte útba is esik...
a terv az volt hogy az "olcsó" gyors diák busszal kimegyek Prágáig.. de kiderült hogy azt 3 nappal előtte le kell lefoglalni.. a vonatokra pedig 5 napot kell rászámolni... kicsit felbasztam magam , mikor ez Tatabányán kiderült Anikónál, mivel én aznap akartam indulni... De akkor is elindulok mert 29ére volt megbeszélve a tali Woodstockba az meg csak 900 km....
So 28án este 5kor csak sikerült elindulnom Anikótól- nála voltam egy estét, Tatabánya visit- Mosonmagyaróvárig vonattal majd Pozsonyig stoppal, ott vonat Prágáig -megjegyzem az a vonat amire itthon nem adtak jegyet... azt Szlovákiába simán kinyomtatták,.... köszönjük Magyarország....???!!
Majd Prágába 29-én reggel 7re értem... átsétáltam a városon és elkezdtem stoppolni.... 5kor léptem át a határt Lengyelbe és 30án hajnal 2re már Woodstock sátortábor szélén vártam Marcinra hogy megtaláljon :) Ez vagy 17 stoppot jelentett, de a lengyelek nagyon jófejek ebben..itt még nagyon él ez!!! :D
so mindenféle JÓ emberrel való autókázás után MArcint hívtam hajnalba h szedjen össze, hát nem mondom nem kicsi helyen terül el ez a Woodstock fesztivál, ez a 16. volt- az amerikai megfelelője után szabadon... egy lenygel csávó kitalálta h van hely hát legyen fesztivál, ingyenes az egész a sztárok se kapnak gázsit csak kaját meg sört meg ilyesmi, de nagyon jóó buli, kb akkora területen fekszik mint az egész falum.... durván hatalmas sátor tábor volt , kb 300.000 "résztvevő" mármint őrült ittas lengyel meg pár 100 külföldi :P
Az esemény étkeztetését a közeli Tesco és a HareKrisa sátor támogatta olcsó kajával és egyetlen sör volt kapható: TYSKIE- a magyar Ászok itteni megfelelője...nem kicsit megszerettem, meg persze a Tesco teljes italkészlete... főleg vodkákra specializálva.... minden mennyiségben és minőségeben :)
Malwinkával laktam egy sátorba, és megismertem az öccsét és Marcinnak elég sok barátját, némelyik még angolul is beszélt a többivel pedig az univerzális kapcsolatteremtéssel oldottam meg a helyzetet= ITTUNK együtt
A főkoncert Papa Roach volt, szinte nyomtak msáfél órát, meg voltam lengyel rockon, az alternatív zenéjük nagyon megfogott - azóta egyik nagy kedvencem a Łąki Łan zenekar- és abszolút földhöz vert a lengyel ragge :D wwááábeszarás röhögve ugráltam végig a 3 napot - a higiániáról annyit h volt ToiTOi kerület- sőt volt itatóvályú szerű 6X 30m és "szabad téri mosdó" is - a rutinosabbak már csapra szerelhető tusrózsával jártak... de volt a toi toinak is fürdő részlege MELEGVÍZZEL- 500 ft-ért- 2x voltam ott :P
majd vasárnap (ez már aug.1.) hazamentünk Bydgoszczba Marcin barátaival. még volt a kocsiba egy hely nekem... a többiek maradtak még a vasárnap esti koncerteken...
Így hétfőn városnézés meg alvás kényelmes ágyban meg ilyenek, filmezés, főzés....
kedden voltunk Marcin dékánjánál, hogy akkor szeptembertől tudnák-e itt kezdeni agrár Msc-t angolul, és mondta h persze semmi gond, minden lehetséges, küldjem el a papírjaim, so megköszöntük az idejét és haza jöttünk, aztán mittudomén- film főzés pofázás..blablabla
aug.4.-én szerdán azért csak ki kellett találnom hogy hogy is megyek tovább mert a nemzetközi hajózási társaságok azért nemigazán értékelik a beeső spontán utazókat, így itt a városba kerestünk utazási irodákat, mert persze a vasúton semmit se tudtak az INTERRAIL GLOBAL TICKETRŐL... hát gratulálunk a PKP-nek is ( Máv lenygel megfelelője, legalább akkora tufák mint az otthoniak)
A lényeg hogy ez egy EU-n belüli vonatbérlet, ami még ad egy csomó kedvezményt múzeumokra néhány buszra és a kompokra is, so megéri nagyon, és a 3. utazási irodában már találtunk is ilyet... Így vettem egy 10 utazásra szóló 22napon belül leutazható bérletet- ebbe az a jó h kb senki nem tudja h kell pontosan használni, és én se nagyon törtem magam hogy helyes minden utat datálva töltsem ki.... vagyis nem túl olcsó - 275 euró volt - ebből vagy 30 az utazási irodának... de NAGYON NAGYON JÓL kijöttem ezzel, plusz ha már ott voltunk akkor foglaltunk egy jegyet a kompra is Gdanskból Nynashamn-ba ( ez Stockholm alatt van, Svédo.)
aztán még este elköszönöm buli Marcinnál egy adag vodkával, és máris csütörtök lett.
aug.5.-én a buli után kissé ziláltan ébredtem, és persze terv nélkül , h hogy is fogok én innen Gdanskba teleportálni, aztán jött Bartek, Marcin bátyja, h elvisz vmeddig, mondom tök jó, mert innen egy főút visz fel oda, iszonyat egyszerű stoppolni, so szinte időben el is indultunk 6kor ment a kompom mi kb 2 előtt indultunk... a végére pedig Bartek megsajnált és elvitt végig a kikötőig :) aztán persze elkésett a saját megbeszéléséről... de mondta h már nem rak ki félúton, még volt annnyi idő a 16 órás út előtt h elmenjek boltba - sanda gyanúm volt h a hajón lévő boltok egy pöpikét drágábbak... so vettem kaját és felültem a hajó.kompra és indultunk is... jó szeles volt kinn, nem ültem kinn sokat , de nagyon szép volt, hiányzott a tenger már...nagyon hozzászoktam - de hát mondják h a jóhoz könnyű....
Persze a ki piknikemhez csatlakozott 4 majdnem bűbájos lengyel kamionsofőr- legalábbis nagyon közel állhattak ahhoz a fajhoz, persze műanyagpalackból egyből áradt a vodka szag...nagyon titkos csempészek... csak a vacsi mellé egy litykó :D so 2 picit ittam velük közbe activity- német-lengyel magyarul beszélgettünk aztán gyorsan elhúztam... szinte kényelmes ülések voltak, de persze mindenki a földre pockolt be- szőnyeg padló volt- és voltak tusolók is- tök fasza út volt :)
6án délután 1 körül már ott is voltam Nynamhamahamba és a kis táblámmal az infó pult felé haladva egy csávó leszólított h bezsélek e angolul mert ő este megy stockholmba vagy mikor akarok oda menni, úú mondom most akartam kitalálni, de akkor nekem van időm adja meg a számát és 7kor talizzunk ott, ilyen szimpi ősviking volt, szép nagydarab ember nagy barna szakállal és mosolygós szemmekkel :)
Azért csak elmentem az inófhoz.. volt ingyen net is, meg térkép, so gyors csekk a maileken aztán városnézés, mivel a kikötő a félsziget belső felén volt, de a városka az egészre kiterjedt... nem egy nagy félsziget volt :) de nagyon szép, nyír v nyár fa erdők fenyővel keverve nagyon faszán kiépített erdei túra/sétáló utak és ösvények, so nagyon jót barangoltam, és még volt kajám is előző napról, így egy nagyon kellemes napom és első benyomásom lett Svédországról :) nemcsodálom h annyit túráznak az északiak...mármint abba a kis intervallumba amit nyárnak hívnak...pff gyönyörűűű erdő, sziklák meg víz :) nem is kell több, aztán vissza a központba és vártam még 20 percet aztán már jött is a vikingem és mondta h a csajáért megy a vasútállomásra, mondom pont jóó:) dumáltunk egy kicsit az északi népekről ,mutatott pár svéd death-metál zenekart, nem tudtam, de nagyon népszerű ott fenn, a téli nyomott depressziós időt így vészelik át... hát nem pont az én stílusom :P
meg arról h merre járok és micsinálok ott, jó kis félórás út volt... autópálya végig... so beértünk elköszöntem lementem beálltam jegyet venni, persze MINDENKI beszélt angolul- ez volt a legeslegjobb ott fenn, bárkivel tudsz kommunikálni:) remélem majd egyszer talán kicsiny hazánk is eljut erre az értelmi szintre... én legalábbi próbálok mindent megtenni és vinni a jóhírünket :D - asszem mondhatom azt minden nagyképűség nélkül, h sikerrel XD
a nőci mondta h tök jó jegyem van de azért azzal is kell fizetni mert ez esti vonat, hát mondom tudom de mennyit, hát 4 szaros eurót :) hát abba nem halok bele, a visszajárót persze koronába adta- örültem h egyáltalán fizethettem euróval, so mentem és az apróból vettem egy mekis fagyit, mert pont olyan mákostorta vagyok h 20 perccel az esti Oslói járat előtt értem oda :)
Majd felcuccoltam a vonatra és indulás NORVÉGIA :D

Spanyol vége- JÚLIUS
bocs de megint lemaradtam , és ha lesz erőtök végig olvasni , vagy már taliztatok velem ...akkor tudjátok miért...
De most nagyléptekbe ( mert meg kell írnom vagy 3 hónapot, meg mert alig emlékszek, so kicsit elnaggyázom) bepótolom a júliusomat.
Asszem 8 és 11 között laktam Miánál - finn lány- azóta már meglátogattam Helsinkiben- és Ilonánál- lengyel lakótársa. Jó volt velük lakni, voltunk párszor városba meg ilyenek de semmi nagy cucc.
12től 14ig voltam Anikónál- akinél a barátja is ott volt látogatóban- aki nekem nem szimpi, de az én hibám... de nem igazán akarok változtatni a helyzeten. Ez van .. bunkó vagyok.
Ezidő allatt volt még 2 pótvizsgám is, 8.án és 12.én -egyik angol másik spanyol...mind2 bukta ,de nem érdekel... VAN 17,4 kreditem és 15 a legminimum... so túlteljesítettem a dolgot- így minden okké az Erasmusommal :)
Pont ma derült ki, hogy még van maradék pénz is , so még 660 eurót fogok kapni :) Cukik!!!
még annyi hogy uccsó nap (ez 14.)elmentükn a Tudomáynos Múzeumba, ami nagyon fura alakú és nagyon híres, és amúgy nagyon jó.. tökre interaktív... csak kicsit ,még részegek voltunk Anikóval , mert uccsó este végig a tengerparton VBK-ztunk és megvártuk az uccsó napfelkeltém... so jóó nap volt- csak így nem bírtuk olyan sokáig a múzeumot :D
aztán este pakolás majd mentem a reptérre... kicsit késve értem így nem volt időm a csomagjaimat rendezni...így fel kellett adnom az egyiket pluszba..de leszartam, csak vigyenek már haza!!
15-én hajnal 2kor már le is szálltam Temesváron és 5re otthon feküdtem a kicsi ágyikómba :P aztán kb 2 napig ki se kelltem ... Jó volt otthon :)
aztán 22-éig Szeged és környéke barátlátogatás..mint tudjátok :)
23-25 Andikánál 2 NAGYOONN SZZÉÉP ESTE..... nah jó nem is szép mert én nagyon csúnyán néztem ki..( kaptam szemyélyre szabott ivós társasjátékot!!!!! BŰBÁJOS!!!!) meg volt egy kis rendőri intézkedés is , de mikor Andika apuja mondta h jó , majd rászól a lányokra.... akor kicsit megbotránkoztak a rend őrei, és inkább elmentek... nem igazán hitték el, pedig de!!! :P 6an voltunk csajok.. kicsit hangosak... de jó volt (Andika, Móni-kicsi konzulensem , meg a szomszédláynok - Zsuszka meg Jucc, és Szőke kapitány!!! :P )
26án hazamentem mert Kamilla hugommal még nem taliztam- Hegyalja fesztiválon volt mikor hazaértem... Így volt egy családi esténk ahol a Gömöri klán mind a 6 tagja egy fedél alatt tartózkodott :P ritka pillanat manapság!
27.én felmentem Tatabányára Anikónál aludtam egyet..mert akkor már nem láttam 2 hete...és hiányzott...nagyon jóóó hogy Valenciába taliztunk... feldobta ezt a félévemet!!
Ezekután indultam a Skandináv körutamra!!!!!- másik fejezet :P

2010. július 8., csütörtök
Montsétől ki , Miához be
Hát Monsénél csak 2őt aludtam , mivel ma hívott Mia hogy aludhatok nálla.. és mievl Montse úgysincs otthon, meg Miát jobban szeretem, így elköszöntem lakótársaitól, hagytam nekik fagyit meg sampont és jöttem.
Nah de előtte még 6án voltunk gokartozni Balázzsal... 5erc 10 euro... nem rossz de annyira nem is nagy szám... egyszer megpördültem , de amúgy jó voltam :)
majd este átmentem Anikóhoz, hogy megnézzük a Made in Hungaria- jajj de szeretem ezt a filmet, de ahogy belépte, hozzájuk a nappaliba 3 ismeretlen félpucér - sajna felőlről...uncsi..:P - fiú fogadott... so kicsit meglepett fejjel mondtam h HOLA, és húztam a konyhába h valaki ezt magyarázza meg :) és Izának a vendégei a fiúk 15ig- aznap jöttek... de Izáék elhúztak bulizni a 3gyerekből meg csaak 1 beszél angolul... Persze az is betett a mesenézésünknek h az olaszcsajok bucsúbulit csináltak...full jót főztek- meg se kínáltak maradékot meg kidobták...ezért kicsit eltörtem volna a kezük....- de meghívtak vagy 12 olaszt...hát nem kicsit zajosak..pedig a spanyolok se semmik, de eddig még sose voltam egy légtérbe huzamosabb ideig ennyi olasszal....pppfff..kicsit kész... so a filmet feladtuk a 2/3-nál...Anikó laptopja nem bírta a versenyt annyi decibellel :P
így meghívtuk a lengyeleket egy sörre meg pipáztunk...csak szegyének meg a nappaliba aludtak volna... de én haza (Montséhoz) sétáltam vissza úgy 1 körül, és akkor még nem úgy tűnt h az olaszok indulnának valahova is...
7-én Balázs meg Ainkó repültek Madridba, mert gyors váltásba ment haza Balázs, és Jani- Anikó barátja- meg oda jött aznap, így gyors Madrid nézés és holnap jönnek vissza Anikó meg Jani, a lényeg hogy még aznap délelőtt kimentünk kagylót meg homokot szedni, meg pár fényképet csinálni Balázsmegatenger, Balázsmegapálmafa....
Aztán álluk ebédeltünk , majd kikísértem őket a metróig, aztán haza ballagtam...
duenno megint nem vette fel... így filmeztem meg aludtam..31 °árnyékba,...így fél9 után keltem és az utcáról hallottam hogy megy a meccs, de be van gyulladva afülem és ez tegnap nagyon kijött...és mivel itt nem találtam kövirózsát, a seminéltöbb alapon egy fél fokhagymával a fülbe voltam vagy egy óráig..majd jött a melegsópakolás... meg egy kis Harry Potter ...
Julcsi rámírt, hogy GÓÓLL..de mondtam h gondoltam ,mert az egész város dudált , tülkölt meg ordított... :P
aztán egyszer átolvastam a mai vizsgámra valót, aztán 1kor feküdtem... hajnalba még felkeltem h lüktet a fülem, de ma már jobb volt
Ma meg 7.30kor keltem kajáltam besétáltam a suliba, megírtam ezt a szart is... ez a tanár direkt gecizik..de már leszarom, én megpróbáltam, azt kész... könyvtárból kivettem a Star Wars 1-2-3at (az újakat) hétvégi programnak :)
majd hazabatyogtam és fülkéből felhívtam házibácsit... éss végre felvette..aztán vagy 1 pőercig nem akart megérteni h kivagyok és mit akarok...mire 5ször ismételtem el h Gabi és be akarok menni a lakásba mert otthagytunk pár cuccot , ami nekem nagyon fontos lenne, so MA ENGEDJEN MÁR BE.. de hogy mit hagytam ott mondom Kasia egy könyvet meg nekem is van ott cuccom csak nem tom h mondjam el spanyolul....
de hoyg majd megkérdezi a FELESÉGET és amjd híjjam visszam... mondom én csak fel akarok menni abba a nyomorult lakásba... de hogy hívjam , azt csá...
So felmentem reggeli -ebédelni 12kor- majd váltottam még aprót és vissza a telefon fülkéhez... Megint vagy fél percig magyaráztam h MEGINT ÉN, MÉG MINDIG CSAK BE AKAROK MENNI A LAKÁSBa... és leszarom h mit csinál engedjen ma be , jöjjön ott mögöttem csak fogom a cuccaink és szevasz, fosok a fejedre...de hogy nem lehet meg h nincs könyv... Mondom más is volt még.. De hogy A FELESÉG mindent kitakarított és mindnet kidobott... mondom ezt nem hiszem el, HOGY eg yhálózsákot kidob, meg amúgy is nekem van még ott bögrém meg egy lopottpoharam- az a legvalenciaibb dolgom, meg a tepsim amit odaadok Santinak-HAnka ittlakó lakótársa- so nem hiszem el h azokat is kidobta ÉS CSAK ENGEDJEN MÁR BE ABBA AKIBASZOTTLAKÁSBA!!!!! De hogy majd még megint bezsél az asszonnyal azt rámrakta.... hú de kicsit kurvaanyáztam a tér közepén... kis gecimanó.... mert kb már a pénzt is leszarom...úgyis annyi faszságot fognak keresni abba alakásba míg ki nem jön a számla, h semmivel se tartoznak, csak kellenek a dolgaim!!!!
De amúgy se remélek már tőlük semmit, so nagyon gyanús érzéssel vezérelve elindultam az utcánkon a régi ház fele és TTÁÁÁDDDÁDÁDÁÁÁ kit találtam a ház előtti sarkon , A FELSÉGET, egy elég nagy csomaggal... megállítottam és kérdeztem h fel tudok e menni a lakásba, mert ott maradtak a cuccaink és KÉNE, hát h most nem meg h megy főzni, meg amúgy is hiányzik törölköző meg huzat,.... hát nagyon hülyén néztem mert elkezdte magyarázni h mi a huzat..mondom értem én , de te tényleg azt hiszed h nekünk kell a szaros törölköződ meg a fostos ágyhuzat???!!!! Még ekkora szarságot..a a saját cuccainkat hajingáljuk ki h beleférjünk a súlyhatárba , majd pont a te büdös törölközős akarom ellopni mi??!!! Mondtam h nem hiszem h mi voltunk ,mert mindenki amúgy is hozott törcsit, de h Ő megszámolta és hiányzik... mondom passz, kurvára sajnálom, DE AKKOR FELENGEDSZ ABBA ASZAROS LAKÁSBA VÉGREEEE????!!!! azt mondta h jó honap abba az időbe- 1kor- menjek beenged..... So remélem h este most még csak azért se pakolják ki a lakást.... és holnap tényleg jönnn... ÁÁÁÁÁ.... aztán nem tom mit fog mondani h a rákérdezek a pénzre... mert 400 eurot visszatartanak..auzt abból max 200 járhat nekik..az is csak jóindulattal... So basszák meg!!!!!
Azt persze Wili is fenn van Pamplonába, San Ferminjen... so fasza spanyol tudásommal próbálok majd alkudozni.,.. azt ha mást nem megfejelem a mameszt..ugyis olyan vállam magaságába van aztán elküldöm a halálpicipöcsére..csak h ne káromkodjak itt annyit... de képzeljétek hozzá az 5 perces-rendezői , vágatlan- változatát XD...
Ennyi történés volt, még hétfőn van egy vizsga.. abból legalább megint engedték h angolul írjak... nincs már kedvem a spanyolokkal faszolni!!!
Most ha mondanák h mehetek hamarabbi géppel ugranák, mint szupernyuszi!!! kicsit besokkaltam ezzel a faszakodással, de legalább - mint ahogy ezzel kezdtem - most már MIÁVAL lakok..egy nagyon cuki és SZELLŐS lakásba!!!!
meg vettem még maganak tiramisu fagyit a nagy találkozás után- persze felét othagytam lakhatási díjként Montse lakótársainak!! :)
SO azért még mindig örülök, mert azért jó helyen vagyok :) csak MÁr nagyon NAGYON mehetnékem van :)
de nemsoká látjuk egymást , remélem minnél többetekkel!!
Csokimikulás meg olvadt csokinyúúúllll!!!
Gégé

2010. július 6., kedd
Hankától ki , Motséhoz be
Még vasárnap annyi történés volt, hogy Santihoz jött egy csajszi Couchsurfing-gel, amcsi, de Kualalumpúrban tanít (és most 6 hetet van spanyolban- itt egyet), Melissa, és én vettem fel a metrónál, nagyon aranyos jófej csajszi.
Még szombat este kimentünk a tengerpartra Anikóval meg Bazsival, és belebotlottunk egy felvonulásba... annyira spanyol.. zenekarral beöltözve vagy fél óráig néztük... ilyen ősi hódítós cuccnak tűnt, mert voltak ilyen római meg inka szerűnek tűnő ruhán meg kislányok nagy fekete lovakon..ők meg leginkább vikingnek tűntek..de lehettek amazonok is :P
A legjobb része a végén egy hatalmas bárkát húzó autóvolt- persze a "királynő" járgánya volt, és teli volt kisgyerekkel, akik meg cukorkákat hajingáltak nekünk :)
So volt vbk-ánk meg cukorkánk is... szép az élet.
Vasárnap este meccs nézés volt... kimentünk a stadion mellé, mert ott van 3 sportkocsma is , mindnek nagy LCD TV a falán és vagy 200 ember körbe a téren.... alig láttunk valamit a kis hangyák kergetik a fehér pöttyöt játékból
de a hangulat az nagyon király volt... ilyen lelkesedést..szenvedélyt.... áááá nagyon élveztem szotyiztunk meg söröztünk.. ahogy a magyarok nézik a focit :)
Aztán megint tengerpart volt az esti program 3unknak... Hanka még mindig a beadnadójával szenvedett- még most is sajna- és ott meg MEGLEPETÉS éjfél tájt vagy egy 10 perces tűzijátékot nézhettünk végig amit a kikötőből lőttek fel, és az egész part teli volt emberekkel.. dde mi így is úsziztunk egy kicsit :)
Hétfőn voltam suliba. erasmus iroda, Hankának vittem cuccot a könyvtárba, meg rákérdeztem a bocikra..de itt le se szarják... nyúúúlaznak meg bariznak... so semmi cuccuk nincs és a tanárnéni húsból mondta h nem is tudja hol kérdezhetnék rá... googlizzam ki ott minden van..so megköszöntem , és mentem a partra Anikóékhoz... ahol jó ropogósra süttettem magam..pedig nem hittem volna h tudok még pirulni, m eg csak 3 órát voltunk ott... :)
Aztán haza, mert Hannah a taiwani lány aznap utazott haza- 20 óra Zürich-i meg Hongkongi átszállással.... jajj ennyit repülni...
Nah de Hanka lakótársa csinált nagy paellát mi meg Hankával egy kis csokissütit!! Aztán elköszöntünk és már el is ment.
Hankának a beadanódját visszadobta a báccsi , so kicsit rottyon volt a lelke, így még leszaladtam boltba sörért meg fagyiért... mert ha szuszogsz-már-attól-folyik-rólad-a-víz-idő volt tegnap is.... So csak ennyi kellett a boldogsághoz!!!
Aztán este meg megint part..ot legalább fúj a szél-.. bár a víz olyan mint a leves... délután meg pláne.. semmit nem hűt rajtad, meg nem fríssít fel... de este jó ott kinn üldögélni..meg mostmár az uccsó pillanatokat élvezem itt, so megint vbk, most jött Melissa is so 4 en voltunk meg a pipa és úgy 3ig elbeszélgettünk az időt!!!
Ma meg felkeltem, kajáltam, fürödtem, összepakoltam, kinyaltam Hankáék konyháját amiért náluk lakhattam, és át battyogtam a pakkommal ide, Montséhoz. VAN A HÁZUNBA SAJÁT MEDENCE!!! So jó hely, itt leszek most 3 estét :)
Hugi most írt hogy végzett mindennel , 5ös nyári gyak!! Itt is gratula, so neki már Hawaii...remélem nektem is!!!
Nah majd jövök még a beszámolóimmal..aztán nem soká személyesen is!!!
CSokimókus mindenkinek!! Gégé

2010. július 4., vasárnap
ki-bekoltozes- juli
Hat nem akartam már annyira elnyújatni az előző bejegyzést, úgyhogy a júli 1.-ét itt írom..bár így is- úgy is el kell olvassátok :)
So a hatlmas uccsó éjszakai nappaliba-parti után a 2 fiúm úgy horkolt déluán 1-ig, mint akit agyon vertek... Willi felkelt netezett..20 perc.... és inkább visszafeküdt- úgy 3ig.. azért a vodka meg a sör nekem is kicsit tompította a reggelem, de dél körül már a fürdőt takarítottam ,meg a maradék cuccom elpakoltam.. asszem megint elhagytam a bicskám..nállam ez nagyon fogyó eszköz... meg a zöld kendőm se tudom, hogy elraktam-e vagy nincs meg..de úgy döntöttem hogy nem érdekel én már ki nem nyitom a nagytáskám még egyszer.. so uccsó közös kaja, a fagyasztóból a maradék, hal meg zöldséges rizs... aztán total kipucolás mindent, és 4 előtt 10 perccel néztem az órára, h uupika vizsga van, so biciklire pattantam és kicsit késve beértem.... teszt volt az egész; Zoologia- állattan... de hát szart se tanultam és mar latinul se tudok...so annyit megtettem amit a haza megkövetelt, elolvastam a kérdéseket és a leghosszabb-válasz-általában-a-helyes alapon kitöltöttem 10 perc alatt...so összecsaptam a vizsgát -amit amúgy sose teszek..mindig végig ülöm legalább, hátha belémcsap az isteni felismerés, vagy valaki lesúgja a végén :P
amúgy 1,3 kaptam rá, so ahhoz képest király voltam...de se időm ,se erőm ,se akaratom nincs már itt szarakodni... Meg felvettek Msc-re, so itt ne szopassanak már elsős tárgyakkal...
Aztán tekertem hazafelé , mivel jött a házisárkány is.... hát jajj... SAJNA nem bogarásztuk át a lakást mikor kivettük, és a fiúk se mikor aláírták a szerződést, so a néni kicsit -feltűnően is- túl gyorsan talált meg minden hibát.. betört ágy deszka , egy repedés az ablak sarkán... olyan mondva csinált hibáink, amik sztem 15 éve ott vannak... so a bácsi mondta h itt van 350 euro ezt fogjuk, aztán a rezsi meg a javítások utáni maradék pénzt majd utalja... pfff hát ennyi mondva csinált baj után sztem meg ő fog írni h utaljunk nenki.... nah de gyorsan átvitük a cuccom Paulla Anikóhoz, addig a többiek is lecuccoltak, így ott maradtak meg poharak meg ilyenek, amikért úgy volt majd besompolygok..mert h 5 személyes volt a lakás... 5 kulcsot kértek vissza... de mire mentem volna másnap- azaz 2.-án este már lecseréltek a zárat... szarrágómajompopsik!!! So most varom h willi felhívja őket vagy megadja a számuk, mert Marcin hállózsákja meg pár cucc még ott maradt ...remélem nem hajingálták ki őket!!!
So uccso nagyölelés Marcinnak , meg elosztottuk a pénzt és ennyi... vége az otthonomnak , a -valenciai- családomnak, és a legjobb itteni felévemnek, nincs lakás...
Mit volt mit tenni, fogtam magam elbattyogtam Anikóhoz a maradék cuccal vagy 40 fokba.. júni végén gatyarohasztó meleg volt... Ma 4.-én volt egy kis eső reggel, so most elviselhető... :)
MÉeg a beköltözés részéről annyit, hogy vettem egy doboz tiramisu fagyit azt megettük Anikóval meg Balázzsal - öccse- aki aznap (júl. 1en ) érkezett, pihegtem náluk, majd segítettek átcuccolni Hankához.
So 2-3-4-5 Hankánál meg a tengerparton telt, foci meccs, vbk meg vizipipa társaságában. Ezután leszek 3 napot Montse-nél , mexikói lány, majd 3 napot Mia-nál finn lány, és az uccsó 3 estém a régi- előző félévi - lakásba töltöm Anikóval... csak hogy keretes legyen a szerkezetem!!! :)
2-án még annyi volt hogy leveleztem Kaposvárral is (skype, szar volt a net miatt,so maileztünk); akik köszönték a jelentkezésem, de nem indítanak nappali tagozatot... de aranyosak voltak ők is. de remélem Debrecenbe van annyi ember!!!
So mostmár csak tengerpart meg barnulás- erre a félévre 17,4 kreditem van :)
De még 8-án meg 12én vizsga, csak meg írom még őket ÉS AZTÁN OTTHON!!!!!
15-től 27-ig keressetek az országba , mert utána Lengyelország WOODSTOCK fesztivál a program aztán meg ÉSZAK!!! augusztus első 2 hete legalább... még nincs terv , csak sok látogatni való ember!!! ( úúúúúúú kellenek még SVÉD ismerősök , szóljatok ha van ilyenetek!!! )
Köszi puszi pá
Viszlát HAMAROSAN!!!

Jun vege/ MSc felveteli/ ki-be-koltozes
Eloszor is koszi Nomi kommentjet en is nagyon orultem h itt voltal es hogy meg tudtam mutatni neked hogy hol es hogy eltem az elmult 9 honapom alatt!!!! a lakasba amugy a fiuk neha meg felemlegettek az ALZO-idat :) ( nem tom hogy irjak nemetul, de tudod mirol beszelek)
Nah de akkor ott maradtaam el hogy pentek ( ez meg juni 25) Lipi bulija...sima tenger parti parti... csak olyan 15 lehettunk de itt volt Hanka occse Jan- annyira edes gyerek es beszel angolul, so tudtunk is kommunikalni :) Lipi kicsit faradt volt, so kb 10 percenkent elaludt , igy olyan 1 korul mondtuk h itt a vege , hazakiserunk... fogtam a kezet es a tengerparttol kezdve mondogattam neki hogy 3 perc es otthon vagyunk - ugy 25 perc az ut ;)- de mindig le akart ulni..vagyis inkabb aludni barhol..de azert csak haza kuzdottuk...
A szombat megint nyugis filmezos semmittevos nap volt, de mar elkezdtem leszedni az anyagokat netrol a felvetelimhez... mivel nem kamu, SKPYON felveteliztem!!!!
Igy vasarnap es a hetfo is ilyen "tanulas " neven kanapen uldogelos, filmezos fozos napok voltak. Meg annyi hogy kb 2 het utan en voltam az aki feltakaritotta a lakast, de csak mert vasarnap annyira szenvedtem mar a tanulastol meg a melegtol, hogy meguntam a mocskot es felmostam meg kinyalatam a konyhat...amin persze fel napig se latszott meg .. de legalabb telt az ido...
28-an Kasia meg Bartek haza koltozott...de minden olyan gyors volt hogy nem maradt ido se a sirasra..lehet jobb is igy... Kasia azert konnyezett de nagyon aranyosak voltak, es Bartek itt hagyta nekem a kalapjat!!!! meg egy Hannah montanas tetkot kaptam meg tole!!! Tenyleg annyira a batyamnak erzem ot... sot az egesz lakas a csaladom !!! Willi talan csak oolyan nagybacsi szamba megy el, de a tobbiek mind a tesoim, es hianyoznak!! :(
Nah viszont most ugrik a majom a vizbe...mert ez neki jo... azaz 29-en skype-on rairtam Dr. Komolsi Urra hogy mikor lesz masnap a afelvetelim...de elfelejtettem a keresztnevet- Istvan, mer megjegyeztem amugy.. :)- es gyorsan beleptem freemailbe lecsekkolni..akkor latom hogy irt- ugy fel oraval azelott- 2 korul- hogy atrakhatjuk e a felveteli aznap 5re.... hat nem kicsit kaptam sokkot!!!! Eloszor is meg Bartekek tavozasat emesztgettem aznap reggel... mindig kijott es leullt mellem reggelizni a nappaliba :_( Meg hat meg ugy szamoltam hogy van egy egesz estem atnezni a dolgokat magyarul.... de mire vegig olvastam a levelet, mar hivott skype-on , hogy jo mukszik a program akkor tartsuk meg most??? Kb kopni nyelni nem tudtam, de mondtam neki hogy akkor varjunk mar 5ig ha lehet... Mirew kerdezi hogy csak nem most akar felkeszulni?? Hat mondom meg egy atolvasas nem fajna.. meg nem vok olyan lelki allapotba... mondta okke de akkor 5kor en hivjam, mondom koszi a lehetoseget! Visszhall!
Nah itt kezdtek el potyogni a konnyeim.. kesz, amugy is gyult mar bennem a feszultseg, sose volt meg ilyen hosszu meg szadi vizsgaidoszakom, meg h mindenki megy haza, es en is mennek mar... meg maradnak is mert annyira jo volt veluk egyutt lakni... es jaajjjj nem tudook semmit... popiket kiborultam... de Marcin megolelgetett, es mondta h bizik bennem , meg nem vagyok szar...aztan elmenetk Williammel falat maszni, Paul meg aludt so Aniko tartotta bennem a lelket msn-en... hat nem szoktam gyomorideget kapni.. de akkor majdnem behanytam :P
so volt meg 2,5 oram olvastam amit birtam..rajottem h meg hulzebb vok mint azt hittem... de mind1 eljott az ido: SKYPE - hivas inditas....tuuu..tuuut...ttuuu
Tiszteletem Kedves Gabriella!!!! aaaaaaaaaaaaaaaaaaa meg jo hogy legalabb kedves hangja volt , mert amugy tuti elbogom magam meg a bemutatkozas alatt, de aztan nemhogy bogni, levegot venni se volt idom, mert 10 perc alatt leallamvizsgaztatott, a csirkektol a marha nevelesen at a lovak alkalmazasaig .. a tenyesz piramis tol kezdve a heterozis hatasig mindenbe belenyult... en meg csak kapkodtam a fejem- meg jo hogy nincs webkameram!!! ,jobb hogy nem latta mit orjongok ot a kanapen ;) - de probaltam ertelmesen valaszolni, de hat egy szonyegbombazas is kegyelmesebb mint o volt! de a 10 perc utan 5 perc levezeto beszelgetes - diploma tema, tovabi tervek es hogy meg hova jelentkeztem... So mondta a vegen hogy nem is adtam olyan szar valaszokat ..marmint hogy gyorsan meg mindenfele kerdezett meg h sokkban voltam, osszesegeben jo, meg ha elsonek jelentkeztem akkor ugyis felvesznek mert kell az EMBER!!!!!!
Persze hivatalos eredmeny csak ho vegen lesz de en ezt igennek vettem!!! Nagyon varom mar az uj sulit, 1x voltam eddig Debrecenbe , so sztem 2 ev alatt csak nem unok ra ;)
de addig meg mennyi minden lesz..jujjj :)
Nah de meg a 29-ehez hozza tartozik az este is, ami eleg jol telt , mivel atmentunk - az egesz lakas.. azaz a csaladdal Hankahoz , mert ott volt Mia is, so vittunk nem kis mennyisegu vbk-t meg a pipamat, es ivos pipazos parti volt, csak mivel Hankanak beadandot kellett irnia o nem jott velunk, de mi lementunk tancizni!!
Meg mindig kiabranditaon szarok a discok erre fele, de mar nem erdekel, mar csak azt varom hogy velet bulizzak egy jo magyarosat!!! so megneztunk 3 clubbot, az uccsoba ugy 2ig tanciztunk sztem, aztan mentunk hazafele!!
Mivel 30an jott a hazibacsi, igy ki kellett nyalni a lakast de csillivillire am.. de mivel 6ra jott es mi kb 12ig aludtunk, igy csak tiszta lett, de az atlagosnal jobb azert... mert persze a reggel nem indul film nelkul, es pont lejott a Made in Hungaria, es letzik hozza lengyel felirat, so Marcinnal azt neztuk, majd taskapakolas meg a takaritas :)
Nagyon jp erzesem volt, mert a nagytaskam csak koliba vagy kolibol koltozesnel pakolom, igy teljesen ramjott a mindjart otthon leszek erzes.. ami persze nem, de az MR2 mellett a pakolas es takaritas eleg jol hangulatban telt amugy is!!
Nah aztan jott a bacsi... jjjajjjj... hat jofejnek tunt... aztan annyira megse mostmar... Mivel Willivel beszelt, meg korbe jarta a lakast, igy mondt hogy a falon a biciklikereknyomok meg ilyenek , so kell festeni majd , meg hogy meg nincsenek szamlak, csak 2 het mulva , so adjuk meg a szamla szamunk... es majd UTALJA a kaucionk.... eloszor nem is ertettem, csak h kell neki szamal szam ,de aztan Marcin rakerdezett hogy MI??? NEki keszpenz kell!!! akkor mar nekem is dernegett h mit akar a bacsi... es mondtam h en is keszpenzt akarok holnap
De a bacsi mondta h azt nem lehet..mi meg mondtuk h leszarjuk a szamlakat, fizetunk annyit amennyi a legmagasabb volt idaig... annak tuti elegnek kell ra lennie azt a tobbit penzelje ki!!! De nem nem majd holnap jon az asszonnyal... majd 11 korul... mire Willi kikiserte az ajtoig mar 12-1 korul... majd fel ora mulve hivta Willit hogy nem lehet... csak 5kor tudnak jonni.... Ami persze fasza..neki, nekem 4tol volt masnap vizsgam, Marcinnak meg 6.30as metrot el kellett ernie, mert haza repult o is.. :( nah de ez van alapon masnap 5kor akkor jonnek..addig meg nyaljuk ki a hazat..sokkal tobbet mar ugyse tehetunk
So mert urak vagyunk uccso nap bekapcsoltuk a klimat, es neztunk meg egy filmet... majd meg pakolasztunk, es william meg Marcin elmentem , mert Willi Polaval fog lakni, es annyi cucca volt hogy nem akart masnap 3x fordulni, igy en elvittek egy adag pakkot, Paul meg elment aludni, mert 9kor kellni akart mert igy is kb mindig csak 11tok jart nyelvkurzusra...
So egyedul maradtam uccso este a nappaliba, es semmi erom/agyam nem volt a tanulashoz, igy meset neztem...Aztan olyan fel12- 12 fele haza estek a dragaim...jujjjj
hat kicsit voltak rottyon es ez addig a 10 masodpercig vagyis 15 lepesig tartott mig el nem ertek mellem a kanapera...
William egybol total diszkreten ramult (esett) Maricin meg a masik oldalamra, mint kaksulo, felpockolt a karfara, csak hogy belebirjon puszilni a fulembe egy akkorat, hogy ugy csengett a fejem mint a Dom... hihetlen.. aztan meseltek, hogy , Hat az ugy volt... elvittek a csomagot de Pola nem volt otthon. lakotars beengedte oket, es mondta h vkinek bucsu bulija van Polat abba kocsmaba keressek... hat Polat is meg sort , bort meg egy uveg tequilat is talaltak ott!! Hat nem ugyesek??!!!
So ezek utan ertettem hogy willire miert tornek ra a szeretet rohamok..csak az a baj ezzel a kolumbiaival, hogy nem tudja kifejezni magat..ahogy vagy 50x elismetelte aznap este... Mire mar majdnem sirva fakadtam fel oran keresztul ugy rangatott, szoritott ( neki olelesnek szamitott, de FA'JT...) plusz erre meg Marcin a masik karom ragta..mert neki meg az volt a jo.. so 10 perc kuzdes utan Willi mondta h nekem is innom ken , az az en bajom...mondom h nekem mindegy hozz barmit csak szallajl mar le rolam...tenyleg felelmetes volt
Nah de a hutobe talalt meg ugy masfel deci vodkat meg vagy 3 uveg sort... so mondtam h iszok de akkor hagyjon beken...de annyira offon volt hogy mikor a sort ittam magahoz rantott , hogy en vagyok az o huga... mondom fasza batyo de mindjart szejjel verlek, hat legalabb akkor nagyjal mar egy kis nyugtot nekem mikor iszok... Marcin az latta rajtam hogy nekem ez tenyleg nem annyra vicces, es ezt azzal akarta karpotolni hogy felvidit- vagyis visszaadja mert egyik este megfujtam a hasat..
-tudjatok mint a kisgyerekeknek- igy, csak h nekem teljesen jo legyen, szolt Willinek hogy fogjon le es megfujja a hasam...hat ebbol is vagy egy 10 poerces bunyo lett... es a vegen szegenyt kcisit megfejeltem :) de hat szoltam hogy hagyjak mar abba!!! Nah de az elso sokkos 20 perc utan sikerult annyi idore a gepemhez jutni hogy youtubon raktam zenet... igy mind2 elkezdett nekem tancolni..vetkozni.. ami mar inkabb volt viccesebb , plusz legalabb lelegezni is tudtam... :)
Majd mielott visszapockoltam volna mellem/ ram.. rakerdeztem hogy Marcin gepen mukszik e a karaoke program...es jujjj de meg hogy mukszik Aniko is atjott fel egy korul, es nagyon szepen enekeltunk ugy fel 3ig..mikor valamelyik szomszed at akart jonni autogrammert... es majd betorte az ajtot ugy dorombolt rajta..de megegyezunk hogy ma nem veszunk semmit es nem adunk autogrammot se , so lehalkitootuk a zenet meg magunkat es csendben vihorasztunk tovabb :) majd alvas

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)