2010. február 26., péntek

jan-feb: koli, otthon, buli, Barcelona, új albi, 2

ejjjha, pikkpakk már Feb 8.nál tartunk… a köv 3 nap papírok meg tanárok után szaladgáltam, általában kevesebb sikerrel, mint többel, de hát azért csak intézkedtem eleget, kukásokhoz, erasmushoz, felvihez… egy élmény ennyi bürokrácia :P, de mondom szinte minden okkké, 6 helyre adtam be :1,2- Debrecen, 3-Kaposvár, 4-5-6 Gödöllő. Egyedül az a csöppnyi gondom/ aggodalmam, hogy mivel ez nem olyan mint a gimi…hiába vagyok én nagyon szép meg okos, és mindenki azt a karja hogy az ő Msc-jére menjek, egy embernek nem indítják el a szakot.. és sajnálattal kellett konstatálnom –látjátok van még vmi a fejembe :P- hogy kb egyik általam preferált (NAH??!!) szak sem tuti… de azért reménykedek hogy a 6ból legalább 1 indul…és az az első lesz… Debrecenbe az állattenyó - so minden ismerősötöket oda küldjétek pótjelentkezni :)

De folytassuk mondjuk a szerdával melyet helytelenül az első körbe a legjobbnak, de osztott helyen simán belefér, so legjobb bulim volt, Lolitával, meg Báájossal, aki szintén vissza tért a koliba, és volt asztalon tánci is meg mivel akkora friss hó volt így zárás után hazafele hócsata, melyhez 2 gépész fiú is csatlakozott, fürdetés, hajingálás, hóangyalkák, meg minden ami vicces, és amitől kb mindenki gatyáig/ bugyiig elázott :) !!!! persze aztán mivel megéheztünk, mint szokásunk a koliba, kiültünk a folyósóra azt elkezdtem szendvicset gyártani körbe ültünk az kajáltunk fél 4körül a folyosón és ANNYIRA JÓÓÓ VOLT, mert ez annnyira koli számomra , és iszonyat élveztem végre megint a „helyemen” lenni, bár mostmár itt, Valenciába is meglett a helyem, de ezzel még később foglalkozok.

Még annyit, hogy a szombati perverz Activityn felbuzdulva játszottunk egy kört a koliba is a csajokkal, játék híján mi írtunk kártyákat….hááááhhhhááááááhhhhhááááá, nagyon vicces volt.. muszály egy példát írnom, a többit majd hozzá képzelitek.. de mutogassátok el azt hogy : gecibuborék!!! :P
A lényeg, hogy imádok kolis lenni, és ha minden úgy lesz , ahogy terveztem- általában nem merik elcseszni… :p so a terveim összejönnek- akkor hiányozni fognak a kolisok, de remélem a debreceninek is van még putri szocreál kolija!!!! vagy addigra leamortizálják a kedves leendő kollégák :P

Péntek reggel hazamentem, mivel anyuék cuki Valentin-napos hosszúhétvégére mentek. még 2 házaspár- barátokkal, Zalakarosra, így 11-re Kisteleken kellett lennem hogy apu felvegyen aztán, felvettük a Soósékat (ugye ők 2 „o”-sak?!), aztán pakkot bedobtunk, mi kaptunk egy kis rakott krumpli..mivel 7kor indultam, so jól esett :) aztán engem kidobtak otthon, és mentek anyuért Szegedre…azt pihi ,fürdő, szauna :)
Ehhez a reggelhez még hozzátartozik, hogy a pakolásból kimaradt a diákom… vagyis csak a spanyol diákom volt nállam, a „normál” a szobába maradt… plusz mivel rohantama vonatra mág jegyem se volt… de álatlában a gyorson nem ellenőriznek… hát most pont… de egy kiscsaj kimentett, hogy van bérletem…én meg pislogok hogy ööö, jah?! erre odaadja az ő pluszát, én meg odaadom a kallernak, az meg hogy nah, okké, akkor mutassak diákot! mondom okké, odaadtam a spanyolt… de hát az nem jó, mondom de most nem találom az itthonit, de higgye már el… nem megvárta míg átdurtam a táskám, és tényleg nem volt… mert hogy az nem magyar diák = nem jó, de mondom Erasmusos vagyok, azaz DIÁK, és magyar vagyok..plusz eleve az erasmus feltétele hogy MAGYAR DIÁK VAGYOK…so csak elfogadta a végére azt békén hagyott…pfff nesze neked EU
Este kijött Bogi meg Dalma , meg otthon voltunk, hugommal, meg a barátjával, nyugis kis este, csokismuffinnal ! Szombaton csináltunk rakottkrumpilt a „családnak” a kis tesóinknak, majd jöttek a legrégebbi csajaim…még az oviból.. Klarissz, Szabina, meg Vica, beszélgettünk egy jót, sztem erre már bő 1 éve nem volt példa,hogy 4en együtt lettünk volna :D So nagyon jó volt ez az otthoni látogatásom, szinte mindenkire volt idő meg alkalom, Nah de a csajokkal el is döntöttük hogy az év legbutább ünnepén menjünk 4en moziba, csak mi csajok, és nézzük meg a Valentin-nap című filmet. Ez volt a vasárnapi program Pláza meg mozi, ami meglepően jó film volt amúgy, olyan sok összefüggő szállal mint az Igazából szerelem :), tetszett na.

Hétfő reggel pedig vissza a koliba…vagyis papír intézés… perzse megint hisztizett a kaller a spanyol diákom miatt, és írt papírt,hogy majd be kell mutassam a egy mávos pénztárnál majd a magyra diákom… JAH 1000 ft-ért bemutathattam, hogy cseszné meg hátulról az a jó büdös mindenség…hogy még mindig mennyire utálom a MÁV-ot büdös fostalicska..összevissza lopnak, azt még félévente emelik az árakat…hát fasza…. szóval néha azért kicsit se hiányzik az a „jólszervezett” kis hazám….
De hagyjuk...ááá... de már feb 15-én tartok, még a vasárnap estéhez annyit hogy anyuék 8ra én meg este 10-re értem haza… sok megint nem tudtak sokáig nézni anyuék… de sztem már hozzá szoktak…
Szóval akkor még a kukás papírjaimmal róttam a köreim, de nem sikerült befejeznem, meg amúgy is kicsit hulla fáradt voltam , de majdnem mindenkitől sikerült személyesen is elköszönnöm, aztán mentem be 10es vonattal Kálmihoz ahol már a csajok is ott voltak, de ez megint a következő részben lesz leírva…. remélem győzitek olvasni, mert most leírok mindent!!! pff nah jó majdnem mindent :P

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése